Trafo
- Relais |
PG Records
| LC 08129 | 2006 Pabst mellett ebben a zenekarban
Chris Janka, Claudius Jelinek és Emanuel Preuschl nyüstöli a gitárokat, akik így vagy úgy
az osztrák dzsessz-élet meghatározó hangszeresei. Janka amellett, hogy jelenleg négy különböző együttesben penget és egy stúdiót
üzemeltet (a Relais hangmérnöki
munkáiért is ő felelős), hangkollázsokat és elektronikus technikán alapuló szobrokat épít; kollaborációs partnerei közül pedig talán
elég, ha csak Noël Akchoté gitáros nevét emeljük ki. Jelinek a kvartett rangidőse, a bécsi experimentalista szcéna majd' minden zenészével dolgozott már, Harri Stojka roma-dzsessz formációjának tagjaként pedig körbezenélte nagyjából a fél világot. Preuschl a Trafo legfiatalabb tagja, alig huszonöt
esztendős, viszont felettébb meggyőzően vezeti Adrenochrom nevű matekmetál csapatát; édesapja, az idősebb Preuschl szimfónikus zenekarokban nagybőgőzik,
és bár ebből nem következik magától értetődően, de fiai kivétel nélkül szintén zenei pályára léptek. Néhány hete a Kontext formáció kapcsán a kifejezetten bántó színtelen-szagtalanság, a piszok nélküli sterilség késztetett fejcsóválásra, ennek ellenkezőjét viszont most bőségesen megkapjuk a Trafo-tól: ezúttal ugyanis tobzódunk a különböző effektek és torzítók
által gerjesztett
kásás zajban, a karcos gitártémák egymás sarkára lépnek, sőt sajnos szép számmal
vannak olyan pillanatok is, amikor kifejezetten zavarosnak érzem a négy elektromos gitár jelenlétét. A Relais lemezen helyet foglaló felvételek mintha feszes stílusgyakorlatok lennének, hiszen az improvizatív
zajongástól kezdve
("Softwareinstallateur"), az apró szilánkjaira tört boogie sablonokon
keresztül ("NVP"), egészen
a polka parafrázisig
("Alpenflugpolka") van itt minden, nem beszélve
Stu Phillips "Knight Rider"
témájáról, ami szerintem magasan felette áll az
általam eddig hallott összes Knight Rider-átdolgozásnak. A gitárokra
adaptált stílusok
sokszínűségének köszönhetően
a lemez egésze (53
perc) egy pillanatra
sem zuhan unalmasba, fárasztóba vagy ne adj' isten hallgathatatlanba, és ha a négy zenész egyike sem akar néhány
pillanatra a háttérbe
húzódni, a kiváló ötletek akkor is azonnal átütnek
a káoszon. Egy osztrák dzsessz magazin lemezkritikája Daniel
Pabst gitárzenekarát egyenesen
Fred Frith két lemezt megért Guitar Quartet-jéhez hasonlítja, ami nekem persze jókora túlzásnak tűnik, hiszen hallhatóan a Trafo egy még az önfeledt
útkeresés elején járó, nem különösebben
kiforrt produkció, ami bár számtalan
izgalmas momentummal, frappáns megoldással bír, helyenként mégis apró ügyetlenségekkel
és átgondolatlanságokkal rendelkezik. Az igyekezet persze érezhetően nagy, hogy a hangszeresek valamiféle igazán érdekfeszítő zenei univerzumot hozzanak létre, és végtére
is a Trafo tagjai mégis úgy pakolják
egymás hegyére-hátára a gitárzene kliséit, hogy a végén azért mégis csak formát ölt valami új minőség. Középmezőnyös lemez,
annak viszont hibátlan! _Les 1. Doktrin [2:13] 2. Relais I [2:34] 3. NVP (Neues vom Pabst)
[5:36] 4. Wasseer (Dedicated To Werner Herbst)
[2:31] 5. Softwareinstallateur [4:52] 6. Antimaterie [3:25] 7. Joe [5:26] 8. Kitsch Turns Into
Grey [5:50] 9. Duo Before Wine
[1:05] 10. Esch'n Bach [4:04] 11. Knight Rider [2:31] 12. Endlich [3:14] 13. Alpenflugpolka [1:22]
14. Relais II [3:10] 15. Duo After Wine [4:42] |